Mielőtt belekezdenék, jöjjön egyből a főlap két újabb híre:
Rögtön bontsuk is két részre. Az alján pirossal ott a szöveg, idézem:
"Mindenkit ismét meg szeretnék kérni, hogy tartósan ne legyetek zárva. Maximálisan tíz perc, negyed óra engedélyezett."
Most tíz perc, vagy 15 perc te barom? Mert nem mindegy. A negyed óra nálunk 15 perc.
Aztán ki is próbáltuk, hogy hogyan néz ki ez a gyakorlatban. (Persze még mindig nem tudjuk, hogy 10 perc, vagy 15 perc az az időtartam, amire a szellemi fogyatékos admin gondolt. Mi 15 percre néztük meg, hogy ne tűnjön szőrszálhasogatásnak).
A történet a következő. Egyik szemétláda barátom rám írt a szupertitkos csatornán, hogy bizony a mod 111 szupertitkos kliense, amit még mindig le lehet tölteni innen, egyből ban-ol ha beírjuk azt a szót, hogy göntér. Na mondom ennek a fele sem tréfa, saját szememmel kell lássam. Irány a jól megszokott előszoba, ahol egyből próbálgatunk...göntérezünk...csapkodunk, és semmi. Kis idő elteltével -biztosan zsuzsika leadta a drótot-, megjelent a félelmetes mod 111, és két cinkostársam ki is lett dobva. Utána gyorsan vissza, ahol is javasoltam a gazembereknek, hogy írják be úgy a szót, hogy pontot tesznek valamely karakterek közé. Nahát! Így már semmi gond. Na de vonjuk le gyorsan a konklúziókat.:
-semmiféle automata ban-olás nincs a kliensen, manuálisan dobálgat ez a kakafej,
-ha a göntér szóba belecsempészünk egy random karaktert, már nem is sipákol a kliens a defektes tulajdonosának.
Összefoglalva: egy nagy szar az egész ;D
A történetnek még koránt sincs vége. Maradtunk még kicsikét a klienset tesztelendő. Szemtelen Gabika egy igazi nyúzópróbának tette ki. Íme:
Sehol nem láttam a szupertitkos kliens mégszupertitkosabb ban-ját. Nagyjából fél percig ment a flood-er, aztán sajnos kispados lett az elegáns német nick. Mivel 111-es számú címeres kakafej a riasztást követően feljött, gondoltam készítek vele egy interjút az összelopkodott klienséről, de sajnos zárva volt. Na de én rohadt tudtam, hogy nem szabad neki akármeddig zárva lennie. Elméletileg! A képen jól látható, hogy Kommersz Gyurinak jelzi Mokár Ezsdrás, hogy már 3 perce zárva van a 111. Képzetlenebb felhasználóknak segítünk kicsit a matekban, de előbb nézzük a képet:
Tehát 15:19-kor lett jelezve, hogy már 3 azaz három perce zárva van. Ami azt jelenti, hogy 19-3=16, tehát 15:16 óta. Ezt tudjuk bizonyítani, de szerintem már a fellépésének pillanatában zárva volt. Nézzük csak a következő képet:
mod 111, az idő 15:33, és még mindig zárva van. Akkor jöjjön ismét egy kis megerőltető fejszámolás:
33-16=17! Hogy is szól a felhívás?
"Mindenkit ismét meg szeretnék kérni, hogy tartósan ne legyetek zárva. Maximálisan tíz perc, negyed óra engedélyezett."
Azt már felesleges megemlítenem, hogy a screenshot készülte után is zárva volt a moderátor.
Érdekes paradoxon, hogy olyan majmokkal akarják betartatni a szabályokat ,akik a sajátjukat sem tartják be, illetve nem is ismerik lustaságuk folytán. És ez csak egy szabályszegés a sok közül. Fartúró admin! Milyen retorziókra számíthatnak a vétkes moderátorok? Kapnak új számot mint szigibohóc? Világos. ;D
Nézzük meg a kép másik felhívását, és utána az egész kép történetét. Moderátortalálkozó. Ehhez nagyon nem tudok mit hozzáfűzni, aki kedvet kap pár megalomániában szenvedő gilisztához, akik a dzseten' bizonygatják, hogy IRL mekkora emberek, menjen le hozzájuk a fenti időpontban. Vigyen nekik nyalókát gömbrágóval a közepén, simogassa meg a kis fejüket, majd egy huncut mosollyal kívánjon nekik sok sikert. Persze pofozkodni is szabad, de csak óvatosan! A gyereksírásnál nincs rosszabb.
A kép története pedig a következő. Egyik éjjel linkelték beépített munkatársaink, ahol aztán a nagy dev bekérte a linket. Hosszas pöcsvakarás után kitalálta, hogy ez a kép mod 060-tól származik. Ezt a baromságot próbálta azzal indokolni, hogy van egy változó, ami minden moderátornál más. Ugye elvileg ezért változó. Na most mi ezt a változót lepróbáltuk pár moderátori nick-en, és sajnos ez a változó NEM változik. :D
A történet vége az lett, hogy mod 060 jogát elvették. Holott ehhez a képhez, meg más információkhoz sem volt semmi köze. Már csak azért sem, mert velem nem volt soha túl jó a viszonya. Tehát adminkakák', ez egy újabb mellélövés volt. De olyan jó, hogy ilyen hozzáértő emberek irányítják a dzsetet'. De tényleg. Nem is tudom mi lenne nélkületek. Rendesen működne az oldal? (Költői volt a kérdés).
Na öcsisajtok, majd jelentkezünk. ;D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése