2010. november 20., szombat

Egy kis főlap meg egy kis extra

Hejj hopp! Egyik szemtelen netbarátunk' küldött egy szép képet. Mégpedig a főlapról. Upsz! Elfelejtettem kitakarni pár dolgot róla, és egy kis extra is került a hír tetejére, ami pirossal olvasható. Az ezzel kapcsolatos  történet lényege annyi, hogy az utolsó hír ami az MSN-címekről szól, az attól lett ilyen fontos dolog, mert 347 bement egyezkedni pár szintén szemtelen felhasználóval, hogy ha ez és az meg amaz lekerül, meg odaadják neki, meg bla bla bla, akkor visszakaphatjuk a jogtalanul elvett neveinket. Próbaképp kapott egy MSN-címet, ami egy moderátor mail-címére lett regisztrálva (erről lesz majd egy külön bejegyzés), aztán szaladt is sírva gyorsan az admin-hoz. Köszönjük áldozatos munkádat valikám, és 300-nak is dobj egy puszit a nevünkben. ;D

2010. november 12., péntek

Sérültek a dzseten' avagy mod-347

Úgy gondoltam, hogy ezt a bejegyzést nem teszem bele a "miből lesz a moderátor" sorozatba, hanem megírom csak úgy. Alanyunkról már született egy post. mod-347-ről köztudott, hogy mentális problémákkal küszködik, és a villát is ledugózva adják neki, mint A Riviéra vadorzói című filmből a Ruprekt-nek, nehogy kárt tegyen magában, illetve másokban. Szegénykét annyira rabul ejtette a pokemon, hogy egész nap pásztázza az internetet a képzelt ellenségei után. Sajnos nem lehet már úgy felmenni a dzsetre', hogy ez a fénylény ne dobáljon ki, és ne adja le a neveket törlésre.

Az külön érdekesség, hogy ugye már a sokadik számán moderátor, és pár hete ismét szabadon garázdálkodhat. Rá nem vonatkoznak a szabályok. Itt is köszi Fazi. Szerinted "jó" moderátor. :D

Egy kis log-gal kezdeném. A "válságstáb" szobában készült, ahol mod-347 civil nevével jár fel rendszeresen provokálni a felhasználókat, majd utána felugrál moderálgatni. Készült egy bejegyzés a moderátorokra vonatkozó szabályokról, kimásolom ide azokat a pontokat, melyek alapján már rég el kellett volna venni a jogosultságát:

- pozitív vagy negatív diszkrimináció (részrehajlás), személyes indíttatásból;

- indokolatlanul magas büntetési idő vagy büntetési forma alkalmazása;

- etikátlan és nem moderátorhoz méltó viselkedés;

- a moderátori névhez tartozó jogok egyéb, személyes célokra történő felhasználása;

Nézzük is meg valizolit:





"Irimiás" már az elején repül valami nonszensz indokkal, aztán zolika belendül. Sajnos zolika nagy szája oda vezetett, hogy tegnap a csapat felhívta zolika apukáját. Annyit érdemes itt megjegyezni, hogy nagyjából azonos értelmi szinten van a kedves apuka a kisfiával. A legnagyobb aranyköpése a "ez titkos szám" volt. Kár, hogy a telefonszámát a gugli' két oldalon dobja ki a megfelelő kulcsszavak segítségével. ;D

De kanyarodjunk vissza 347-hez. Ugye egész este szórta a neveket, meg fenyegetőzött az inaktiválással.

"01:03  [techmoder 347] kezdhet mindenki, aki moderálva volt egy új felhasználó nevet regisztrálni"

Valóban inaktiválva lett az összes nick, amiket zolika dobált a "moderátort csúfolt" jellegű nevetséges indokaival. Jöjjön is gyorsan zolika egyedi háttérrel ellátott (a spiclivédelem ugye :D ) munkanaplója:


A képen látható sok-sok inaktivált felhasználó. Lehet tippelni kik voltak a nick-ek gazdái ;D Vannak azért szép indokok is, meg pár szám nélküli moderálás is. Szemezgessünk is:

"Moderátor kigúnyolására/provokálására használt felhasználónév" - ezen még most is sikoltozok :D

"Szabályzat II.szakasz - c.) Reklámozás, spam, linkelés (Kizárólag Chat.hu és Youtube linkek megengedettek!) -- [MOD-347]" - ez mint tudjuk egy nettó faszság ;D

 "--" - na igen, ez is indok zolikánál. A halmozottan sérült admin meg erre dobálja az inaktiválást. ;D

Páran írtak bejelentést, ami persze igen sokat ért: válaszra sem méltatták őket. Úgy néz ki zolikának bebetonozott helye van a szemétdombon. Én azért örülök neki. Amikor elkobozták tőle a nevét, kicsit üresnek éreztem a dzsetet'. Hiányoltam róla zolikát, aki olyan hülye, hogy felviszed Pestre, és beleharap a villamosba, mert azt hiszi bundás kenyér.

Ismét csak annyit tudok írni zárszóként, hogy: Köszönjük Fazi!

Egy kis modweb újra

Kicsit elmaradt a blog a hirdetményekkel kapcsolatban. Ugyebár egy cikk született már a csimpánzok üzenőfaláról, itt lehet megtekinteni. Azóta történtek változások a modweb-en. Egyrészről IP-szűrés van, másrészről egyedi azonosítót kaptak a moderátorok, hogy az esetleges "spiclik" lebukjanak, ha információkat adnak ki. Ez nagyon elmés dolog, csak két bökkenő van. Nincs szükség "spiclikre", másfelől annyira megnehezíti ez az azonosítós baromság a dolgunkat... Főleg, ha a tartalmat szimplán kimásoljuk. Mint most ;D


Sziasztok!

A szabályzat több pontban módosítva lett. Olvassátok el és módosítsátok a sablonokat a megfelelő helyeken.

Üdv: Fazi

A blogon is volt róla szó (kattints ide). Meg arról is, hogy szarnak rá. Köszi Fazi


Sziasztok!

Az engedélyezett botok listáját az alábbi linken találjátok meg:
gery83.net84.net/bot.php

Fazi


Sziasztok!

Ha valakit törlésre adtok le, előtte tessék moderálni. Ne nekem kelljen utólag nyomozgatni amikor ír a user ügyfélkapura, hogy ki és milyen indokkal adta le. A leadott nevek listáját (és az indoklást) nem a végtelenségig őrzi meg rendszer. Itt jegyezném meg, hogy elgondolkodtató is picit, miért ad le valaki egy olyan usert, akit nem is moderált...

Az egyszerűbb ügyintézés végett szeretném, ha a jövőben erre mindenki figyelne.

Köszönöm: Fazi

Számunkra is elgondolkodtató, hogy egy olyan félhülye' mint te hogyan lehet admin. Az is gondolkodóba ejtett, hogy miért törlöd a moderálatlan neveket, mint a betanított majmok. Admin-ként az (is) lenne a dolgod, hogy kivizsgáld a moderálások, illetve az inaktiválások jogosságát.
Persze örülünk neki, hogy úgy már jogosnak vélsz egy inaktiválást, ha előtte mondjuk a 347 nevű iskolázott kobold rádob egy teljesen indokolatlan moderálást (csapatunkból nagyjából 10 név tűnt el úgy, hogy 3 napja egy figyelmeztetést nem kaptunk). Köszi Fazi


Sziasztok!

Egyre több olyan esettel találkozok, ahol problémás usereket behívtak megbeszélésbe és sikerült velük egyezséget kötni. Örömmel látom, hogy egyre többen hajlanak a kompromisszumos megoldások felé és éreztetik is, hogy a userekért vagyunk itt és nem ellenük dolgozunk.

Ezután szeretném megköszönni a munkájukat!

Üdv: Fazi

Erről van egy tök jó beszélgetésem, majd az új "olvasóink küldték" rovatba ki is teszem. Köszi Fazi


Sziasztok!

Azoktól a moderátoroktól megvontam a jogot, akik kevesebb mint 10 órát voltak fenn a chat-en az elmúlt 30 napban. Ha esetleg valaki nem tud belépni és nem is látszik az aktív moderátorok listáján, ez az oka.

Üdv: Fazi

Ez ugyan már régi hír, de ezt mindig örömmel olvassuk. Ahogyan azt is, hogy göntércsabi neve 1 hónapra el lett véve. ;D


Sziasztok!

Mindenkit ismét meg szeretnék kérni, hogy tartósan ne legyetek zárva. Maximálisan 10-15 perc engedélyezett.

Összefoglalva: Köszönjük Fazi

2010. november 10., szerda

Moderálási sablonok

Hejj hopp! Még egy kis extra információ mindenkinek. mod-222 írt sok szép új moderálási sablont. Ez annyira jó. Főleg, hogy szinte semmiben sem követi az új szabályzatot. 222 köszi a fáradtságos munkádat, de szerintem sokkal hasznosabb lenne, ha valahol lenyírnád a füvet.

Na nézzük ezt a foshalmot (a helyesírás vajon mi?):


Személyes adatok kiírása közösben (polgári név, lakcím, telefonszám, stb. Szabályzat I.szakasz  a)- MOD-XXX

Tiltott nick, kép, infó vagy viselkedés Szabályzat I.szakasz  b)- MOD-XXX

Személyiségi jogok megsértése Szabályzat I.szakasz  c)- MOD-XXX

Rasszista, diszkriminatív név, infó, kép vagy megnyilvánulás Szabályzat I.szakasz  d)- MOD-XXX

----------------------------------------------------------------

Rajzolás (a közös szobákban olyan karaktersorozatok használata TILOS!Szabályzat II. szakasz   a) - MOD-XXX

Szkriptelés (harmadik fél által létrehozott program használata TILOS! Szabályzat II. szakasz   b)- MOD-XXX

Reklámozás, spam, linkelés (Kizárólag Chat.hu és Youtube linkek megengedettek!) Szabályzat II.szakasz   c)- MOD-XXX

Közösségrombolás (Kiabálás (folyamatos CAPS LOCK), csak Zárton engedélyezett) Szabályzat II.szakasz d-1)- MOD-XXX

Közösségrombolás (Floodolás, csak Zárton engedélyezett) Szabályzat II.szakasz d-2)- MOD-XXX

Közösségrombolás (Durva káromkodás veszekedés, provokálás, csak Zárton engedélyezett)Szabályzat II.szakasz d-3)- MOD-XXX

Erotikus megnyilvánulás, nick, kép, infó, videó (csak Zárton és az Erotika szobákban engedélyezett) Szabályzat II.szakasz d-4)- MOD-XXX

Telefonszámot e-mail címet, bármilyen instant messenger azonosítót vagy webcímet (internetes linket) Tilos! Szabályzat II.szakasz e-1)- MOD-XXX

Tiltott, félrevezető, megtévesztő név, infó, kép vagy magatartás Szabályzat II.szakasz e-2)- MOD-XXX

Pedofiliára utaló/ösztönző név, infó, kép vagy magatartás Szabályzat II.szakasz e-3)- MOD-XXX

Droghasználatra utaló/ösztönző név, infó, kép vagy magatartás Szabályzat II.szakasz e-4)- MOD-XXX

Szexuális tartalmú megnyilvánulás...ebben a szobában nem engedélyezett ! Szabályzat II.szakasz e-5)- MOD-XXX

Fizetős (escort) szolgáltatás reklámozása tilos! Szabályzat II.szakasz e-6)- MOD-XXX

MSN, webcam és más hasonló elérhetőséget reklámoz direktben TILOS Szabályzat II.szakasz e-7)- MOD-XXX

Webcamerás felkérés,nick KIZÁRÓLAG a Webcamera szobában engedélyezett! Szabályzat II.szakasz e-8)- MOD-XXX

Nem hivatalos chat kliens használata, terjesztése, IRC program jogosulatlan használata TILOS! Szabályzat II.szakasz   f)- MOD-XXX

Privát beszélgetések naplójának közzététele bármilyen formában az Interneten vagy más médiumon, ill. azokra történő hivatkozás (pl. internetes link) közzététele TILOS! Szabályzat II.szakasz   g)- MOD-XXX

Aberrált erotikus nick, infó, kép, vagy magatartás, Szabályzat II.szakasz h-1)- MOD-XXX

Az Erotika szobákban kizárólag 18 éven felüli felhasználók tartózkodhatnak! Szabályzat II.szakasz h-2)- MOD-XXX

Moderálás alóli kibúvás. Szabályzat II.szakasz   i)- MOD-XXX

A 14 alatti szobában 22 év felettiek nem tartózkodhatnak! Szabályzat II.szakasz   j)- MOD-XXX

----------------------------------------------------------------

Tilos erősen szexuális tartalmú vagy közizlést sértő képeket feltölteni. Szabályzat III. szakasz a)- MOD-XXX

A képeket folyamatosan átnézzük, és ellenőrizzük, a nem megfelelő képek előzetes figylemeztetés nélkül törlésre kerülnek! Szabályzat III. szakasz b)- MOD-XXX

A közízlést erősen sértő vagy megbotránkoztató képeket szubjektív megítélés alapján törölhetjük, folyamatos szabálysértés esetén, súlyos esetben a felhasználónevet is inaktiválhatjuk. Szabályzat III. szakasz c)- MOD-XXX

A fajtalankodásra (pl. állatokkal folytatott szexuális kapcsolat létesítésére, családon belüli szexre) Szabályzat III. szakasz d)- MOD-XXX

A drogok népszerűsítésére, használatára utaló képeket minden esetben töröljük, és súlyos esetben a felhasználónevet is inaktiválhatjuk. Szabályzat III. szakasz e)- MOD-XXX

A diktátorokra, tömeggyilkosokra utaló képeket töröljük. Szabályzat III. szakasz f)- MOD-XXX

A politikai véleményt kifejező képek feltöltése korrekt határokon belül nem tilos! Szabályzat III. szakasz g) - MOD-XXX

Tilos a mások képeivel való visszaélés. Szabályzat III. szakasz i)- MOD-XXX

----------------------------------------------------------------

Moderátor indokolatlan zaklatása, zavarása, feltartása, sértegetése,akadályozása a munkában! - MOD-XXX

A színed nagyon egybeolvad a klienssel! Cserélj színt légyszíves! - MOD-XXX

Ez a bot nincs engedélyezve, ezért tiltásra kerül! Botok engedélyezése: bot@chat.hu - MOD-XXX

----------------------------------------------------------------

Pedofiliára utaló/ösztönző név, infó, kép vagy magatartás - MOD-XXX

----------------------------------------------------------------


Kiemelnék egyet. Ez a kedvencem:

"Reklámozás, spam, linkelés (Kizárólag Chat.hu és Youtube linkek megengedettek!) Szabályzat II.szakasz   c)- MOD-XXX"

Ma beszéltem pár moderátorral, akik egybehangzóan állították, hogy magasról leszarják azt, hogy új szabály van. ;D

Pedig a szabályzat azt mondja, hogy:

k) Engedélyezett internetes linkek használatára vonatkozó általános szabályaink
- videómegosztó portálok, zenemegosztó portálok internetes linkjei engedélyezettek, amennyiben ez a fenti szabályok egyikét sem sértik
- más felhasználók kérésére segítségnyújtás céljából egyéb internetes linkek engedélyezettek amennyiben a fenti szabályok egyikét sem sértik.


Ne feledjétek! "A moderálás a chat.hu szabályzata alapján történik!" Vagy nem. ;D

Dzsetpondhu' szabályzat

Ismét hejj hopp! Miután mindenki alaposan áttanulmányozta a moderátorokra vonatkozó szabályzatot, jöjjön a megújult dzset' szabályzat. Öröm látni, hogy a szellemileg korlátolt kiskirályaink olvassák a blogot, és eljutott a tudatukig, hogy lehet kéne változtatni a szabályzaton. Mert bizony változott ám! Persze úgy, hogy azért mégse legyen a felhasználóknak olyan jó. Pár lényeges pontot fogok kiemelni (nem csak az újdonságokat), és írok hozzá pár keresetlen szót is. Na csapjunk bele jól a szarba hihi.)

I. szakasz

Az alábbiakban felsorolt szabályzatsértések a polgári jog cikkelyeibe ütközhetnek, ezért elkövetésük esetén a felhasználó akár a Chat.hu közösségéből is kizárásra kerülhet. Jogsértő, ami a közzétételének időpontjában hatályos jogszabályba ütközik, illetve bűncselekményre vagy egyéb jogsértésre történő felhívást, arra való jelentkezést tartalmaz. 


c) személyiségi jogok megsértése, ha ezt az érintett felhasználó sérelmezi, vagy távollétében történik

Ez már sokszor lerágott csont, de mégis meg kell említeni azt, hogy a személyiségi jogok megsértésének megítéléséhez, és annak kivizsgálásához több kell mint egy iskolázatlan moderátor. Köszi-puszi. A blogon már volt szó róla több cikkben is, ki lehet keresni. ;D

II. szakasz

A lentebb felsorolt eseményekhez kötődő szabályok a nyugodt chatelés körülményeit és az Üzemeltető érdekeit hivatottak képviselni. 



a) rajzolás (a közös szobákban olyan karaktersorozatok használata, amelyek egy vagy több sorban egymás alá írva valamilyen szöveget vagy grafikát adnak ki);
Jelen szabályozás szerint a fentiek csak a 1
4 alatt, Graffiti és Zárt osztály szobákban engedélyezettek, a többi közös szobában az alkalmazásuk moderációt von maga után. 

Ez egy tök érdekes dolog, hiszen ha három pontot nyomok gyorsan egymás után, az is egy grafikát ad ki. Lehet hogy én pont egy felhőkarcolót fogok látni benne, de az is lehet hogy egy kávédarálót. Két napja az egyik szobában egy gyanútlan felhasználó három sorba bemásolt egy nyuszikát - az amúgy nem "flood mentes" nevével:

20:28  [tokiofotel] ('')_(")
20:29  [tokiofotel] (0-0)
20:29  [tokiofotel] (")_(")
20:29  techmoder 347 némította 18 percre a szobában 'tokiofotel' felhasználót, mert ' Szabályzat II.szakasz - a.) Rajzolás (Csak a 14 alatt, Graffiti és Zárt osztály szobákban engedélyezett) -- [MOD-347]
)

Jól látszik, hogy 347 (erről a baromról majd később) ugrik a témára mint gyöngytyúk a takonyra. Számomra az a három sor nagyjából annyi jelentéssel bír, hogy a kedves felhasználó gyakorolta a zárójelbe tett idézőjelek gépelését. 347 lehet egy doboz Xanax-ot látott benne, esetleg egy nyuszit.
A viccet félretéve, ezt a pontot egyértelművé kéne tenni. Szerintem sima nick-kel nem lehet rajzolni. Ennyit segítettem.


b) szkriptelés (harmadik fél által létrehozott program használata annak érdekében, hogy automatikusan, a felhasználó aktív részvétele nélkül a chat programnak és ezzel más felhasználóknak karaktersorozatokat küldjön);
Az Üzemeltetővel történő előzetes egyeztetés és annak beleegyezése nélkül a szkripthasználat minden szobában tiltott, moderációt von maga után.


A szabály alkotója bizonyára tudja mit jelent a "harmadik fél" illetve angolosan a "3rd party" kifejezés. Mi tudjuk hogy nem, ezért örülünk is a szabályzat eme pontjának, hiszen ha pontosan értelmezzük, ez azt jelenti, hogy ha magamnak gyártok szkriptelő programot, akkor az engedélyezett. ;D


c) reklám (valamilyen termék, szolgáltatás vagy internetes link reklámozása, ismétlődő beírása, bemásolása vagy automatikus távollét-üzenetbe való beállítása); 

Ezzel foglalkozunk lentebb, mert változtak a szelek, bár nem értem azt, hogy a kiegészítést a reklámokkal kapcsolatban miért nem lehetett ideírni. 

d) szoba ellehetetlenítése, közösségrombolás;
- nagybetűs írásmód, azaz tartós "kiabálás", ha azt a szobában kifejezetten sérelmezik (pl. a CAPS LOCK folyamatos bekapcsolt állapota melletti írás) 


Nagy mumus ez a pont. A kliensben van egy olyan lehetőség, hogy szűrjük a nagybetűs írást. Ennek ellenére, ha caps lock-kal írok, ha sérelmezik ha nem, a moderátorok szépen moderálnak érte. Na most vagy a szabály ne legyen, vagy a kapcsoló.   


- karaktersorozatok ismétlése, azaz "flood" (kettőnél többször beírni ugyanazt vagy majdnem ugyanazt a sort egymás után) 

Hohó, itt az első nagy trükk. A flood-ra vannak megfelelő szűrések, de köszönjük, hogy ez is bekerült a szabályzatba. Most már majd háromszor köszönök, és mehet a BAN. :D


- többszöri egymás utáni vagy durva káromkodás (nemcsak hirtelen felindulásból) 

A tapasztalat az, hogy az egyszeri káromkodásra is ugranak derék moderátoraink. 

- közösben való veszekedés (ez mindenkinek magánügye, másra nem tartozik, privát beszélgetés keretében intézendő el) 

Pontosan, ez a magánügye a felhasználóknak, és nem a moderátorok dolga belepofázni. ;D

- erotika szobán ill. zárt osztályon kívül tett szexuális tartalmú megnyilvánulás, kivéve ha a szobában tartózkodók ezt egybehangzóan nem sérelmezik, ill. nem zavarja a társalgást. A 14 alatt  szobában azonban minden esetben tilos! 

Ez úgy szokott lenni, hogy ha valaki beír egy obszcén szót, egyből megy a tiltás. Érdekes nem? Egybehangzóan sérelmezik? Kit érdekel. Lefagyott a WOW-karaktere a moderátornak, le is lehet vezetni gyorsan a feszültséget pár indokolatlan tiltással.

e) olyan felhasználói név/kép/infó használata, illetve a közös szobákban olyan megnyilvánulás, melyre az alább felsorolt tulajdonságok legalább egyike igaz;
- telefonszámot e-mail címet, bármilyen instant messenger azonosítót vagy webcímet (internetes linket) tartalmaz 


Trükkös! Minden felhasználót tiltsatok ki gyorsan, akinek az infójában látható az e-mail címe, ami esetleg épp az MSN-azonosítója. Remek pont!  

- a moderátorok nevéhez hasonló vagy más, a felhasználók megtévesztésére alkalmas nevet vagy elnevezést tartalmaz 

Tehát senki ne regisztrálja le a radiátor, terminátor, és hasonló szavakat, mert összezavarjátok a felhasználókat. Jut eszembe, a Xanax is hasonlít a moderátor nevéhez 347 szerint. Tehát csak óvatosan!

f) nem hivatalos chat kliens, IRC használata, belépés más oldalról, ill. mindezek biztosítása más felhasználóknak;
Az Üzemeltető előzetes engedélye nélkül tiltott, moderációt von maga után, visszaesőknél a felhasználó minden neve és hostja (ha lehetséges) véglegesen tiltásra kerül.

Kérnénk szépen minden olyan moderátor azonnali tiltását, amely a göntér-klienset használja. Nem látjuk sehol feltüntetve, hogy ez hivatalos kliens lenne. Továbbá azokat is kérjük tiltani, akik IRC-vel használják a dzsetet'.
Emellett igen jó volna egy olyan lista, amely pontosan tartalmazza azt, hogy mivel szabad fellépni.

g) privát beszélgetések naplójának közzététele bármilyen formában az Interneten vagy más médiumon, ill. azokra történő hivatkozás (pl. internetes link) közzététele;
Ha a beszélgetőpartnerek bármelyik
ének hozzájárulása nélkül történt meg vagy bármelyik érintett felhasználó távollétében történik, moderációt von maga után az elkövetőre nézve, súlyosabb esetben annak felhasználónevét töröljük.

A privát beszélgetések közzététele is igen kényes téma, de jó látni azt, hogy van ez a szupi' szabály, és minden moderátor egyben médium is, és hasra ütve megmondja, hogy az adott dialógust melyik fél tette közzé, pláne úgy, hogy ha másik néven használja a dzsetet'. 
A felhasználónév törlése nagyon súlyos retorzió! Van vagy 2 perc új nevet regisztrálni. 

h) Erotika szobák;
Az Erotika szobákban kizárólag 18 éven felüli felhasználók tartózkodhatnak.
Az erotika szobában tiltott az aberált, túlságosan vulgáris szexuális megnyilvánulás, moderációt von maga után.

Itt ismét a médiumoké a főszerep. Olyat el sem tudunk képzelni, hogy egy 16 éves kisgyerek 20 évesnek regisztrálja magát. Ennek a pontnak igen sok értelme van. Az aberrált meg így íródik. Tehát ABERRÁLT. ;D

i) kibújás moderáció alól;
Ha a felhasználó moderációt követően másik névvel belépve próbál kibújni a moderálás alól, az
a kibújó felhasználónévre vonatkozóan az eredetinél hosszabb idejű, illetve szigorúbb fokozatú moderálást von maga után. A moderáció alóli sorozatos kibújás a név (vagy nevek) törlését, inaktiválását is maga után vonhatja.

Egy újabb örömteli pont. Most már a szabályzatba is bekerült a kibújás. Ez természetesen nagyon jó, pláne a remegő kezű moderátoroknak. Lehet dobálni a 4320 perces tiltásokat. 

j) A 14 alatti szobában 18 év felettiek nem tartózkodhatnak.
Figyelem! A Zárt osztály szoba nem moderálatlan, mivel a Szabályzat I. szakaszának pontjai kivétel nélkül és számos más korlátozás érvényben vannak!
 

Ez teljesen evidens, még sincs így. Ha a moderátor elmúlt 18, ő is takarodhat onnan kifele. ;D

k) Engedélyezett internetes linkek használatára vonatkozó általános szabályaink
- videómegosztó portálok, zenemegosztó portálok internetes linkjei engedélyezettek, amennyiben ez a fenti szabályok egyikét sem sértik
- más felhasználók kérésére segítségnyújtás céljából egyéb internetes linkek engedélyezettek amennyiben a fenti szabályok egyikét sem sértik.

Ez a leglényegesebb változtatás. Teljesen egyértelmű első elolvasásra is, de sajnos a moderátoroknak nem. (Ezen nincs semmi meglepő mondjuk.) Pedig a modweb-en, is kint van a hirdetmény miszerint (igen, sajnos onnan is naprakészek vagyunk hihi):

Sziasztok!

A szabályzat több pontban módosítva lett. Olvassátok el és módosítsátok a sablonokat a megfelelő helyeken.

Üdv: Fazi

Erre a moderátorok nagy ívben szarnak, és változatlanul kidobnak a videa-s, indavideós linkekért. "csak a jutúb engedélyezett" szöveggel. Egy remek cikkecske is lesz erről hamarosan. ;D

A chat program tartalmazza azt a lehetőséget, hogy egy felhasználó a saját maga számára láthatatlanná tegye egy vagy több felhasználó beírásait. A fenti lehetőség használata mindenkinek szuverén joga. 

Na ugye! Ez a rész megerősíti azt, amit már évek óta szajkóznak a felhasználók: TELJESEN FELESLEGESEK VAGYTOK! ;D

A moderátorok (rendfenntartók) indokolatlan zaklatása, zavarása, feltartása, sértegetése, munkájuk akadályozása, vagy ellenük való hangulatkeltő magatartás a közös szobákban akár moderálást vagy a felhasználónév tiltást is vonhat maga után! 

Bizony ám! Félelmetes!

V. szakasz
 

A VIP jogra vonatkozó szabályok

g) Tilos olyan színt választani, amely túlságosan egybeolvad a háttérrel, olvashatatlanná teszi a szöveget. Ez némítást von maga után, többszöri előfordulás esetén a nick inaktiválásával járhat. Ezen színek kikeverésének lehetősége azért áll fenn, mert így a felhasználók a színek szélesebb palettájáról választhatnak, használatuk ezen lehetőség ellenére még nem engedélyezett.

Gondolom a Műszaki Egyetem professzorai kellenek ahhoz, hogy a zavaró színeket kivegyétek. Igaz-e? ;D
A rikító színek miatt kiégett színkondenzátorok cseréjét ugye finanszírozza a GM?

h) A VIP jog nem mentesít a szabályzat betartásának kötelezettsége alól, a szabálysértésekből fakadó nick törlés esetén a jog át nem ruházható.

Tökéletes! Most már legalizálva van a lopás. Magyarán, ha elveszik a neved, és kifizetted egy évre a VIP-jogod, akkor baszhatod. 

A fenti pontok bármelyikének be nem tartása a szabálysértés súlyosságától és gyakoriságától függően a figyelmeztetéstől a felhasználónév tiltásáig terjedhet. A büntetés kiszabása a chat.hu moderátorainak feladata, mértéke a szabálysértéstől függően egyéni megítélés alapján történik.

Nana! Figyelmeztetést senki nem küld. Az meg már csak hab a tortán, hogy mind a moderátori szabályzat, mind a felhasználókra vonatkozó szabályzat ellenére szabad kezet kaptak a betanított majmok. Gondolom azért szerepel az egyéni megítélés, és nem a szubjektív, hogy az értelmileg visszamaradott moderátorok is megértsék azt, hogy az új szabályzat azt jelenti számukra, hogy szabadon garázdálkodhatnak.

Moderátori szabályzat

Hejj hopp! Úgy gondoltam kirakom egy külön cikkbe az érvényben lévő moderátori szabályzatot (tegnap délutáni mentés, mielőtt a mesehősök terelnének), így bárki láthatja milyen szabályok vonatkoznak a fölényeskedő majmokra, és a bejelentéseknél is nyugodtan lehet hivatkozni rá - ahogyan mi is tesszük. ;D

Moderátori Szabályzat (változtatás nélkül, tele helyesírási hibával)

Tisztelt moderátorok és leendő moderátorok!

Minden részletre kiterjedő és átfogó szabályzatot alkotni lehetetlen, de elvárjuk, hogy mindenki kövesse az alábbiakban megadott moderálási irányelveket és moderátori tevékenységét a lefektetett szabályok betartásával és csakis az azok által biztosított jogi kereteken belül végezze!

A moderátori joggal kapcsolatos tudnivalók

A moderátori jog és azonosító nem átruházható, másik féllel nem megosztható és nem továbbértékesíthető! Ezen szabály megsértése a moderátori jog azonnali és végleges megvonásával jár!

A moderátori joggal történő visszaélések szintén a moderátori jog elvesztését vonják maguk után. Minden moderátori tevékenység (a privát beszélgetések kivételével) naplózva van 1 hétre visszamenőleg. A büntetendő visszaélések a következők lehetnek:

- pozitív vagy negatív diszkrimináció (részrehajlás), személyes indíttatásból;

- indokolatlanul magas büntetési idő vagy büntetési forma alkalmazása;

- állandó és tartós "NE ZAVARJ" mód használata;

- etikátlan és nem moderátorhoz méltó viselkedés;

- a moderátori névhez tartozó jogok egyéb, személyes célokra történő felhasználása;

A moderátori jog elvételéről szubjektív módon döntünk a rendelkezésünkre álló információk alapján és fenntartjuk magunknak a jogot, hogy részletes indoklás nélkül megvonjuk bárkitől. A jog elvesztéséről nem küldünk külön értesítést és nyilvános helyeken sem publikáljuk az oldalon, rövid indokot találhatsz a moderátori adatmódosításba belépve.

A moderátori tevékenységgel kapcsolatos tudnivalók

A moderálás a Chat.hu szabályzata alapján történik.

A megfelelő színvonalú moderálás, az esetleges panaszok elkerülése és a felhasználókkal való jó kapcsolat érdekében az alábbiakban felsorolt pontokat célszerű betartani:

- minden moderátor egyenlő (más moderátort utasítani nem vagy jogosult, azonban a tapasztaltabb moderátorok tanácsait elfogadhatod);

- csak annyi szobában tartózkodj amennyit valóban figyelni tudsz;

- a büntetési formákat a szabálysértés súlyától függően, lehetőleg erősségi sorrendben használd, a Chat.hu Szabályzat II. szakaszában tárgyalt szabálysértések esetén mindig küldj először figyelmeztető üzenetet, az IP tiltást pedig kellő körültekintéssel, csak a legvégső esetben használd;

- nem minden hivatkozás reklám (erre fokozottan ügyelj, mert többek kérésére is beírhatnak egy-egy weboldal címet a közösbe);

- a moderátorok nem rendelkeznek "saját" szobával, a chat nincs felosztva közöttük (mindenki ott moderál, ahol szükség van rá, ill. ahova hívják);

- ne "moderálj keresztbe" (más moderátor által kiszabott büntetés visszavonása vagy felülbírálása);

- értelmetlen vitákba ne bonyolódj a felhasználókkal, amennyiben konfliktusba kerülsz egy vagy több felhasználóval, kulturáltan oldd meg a problémát;

A 2007 április utáni kiegészítések a moderátori szabályzathoz.
Ennek a leírásnak a célja, hogy kiegészítse a szabályzatot, és segítséget nyújtson a moderáláshoz, továbbá tartalmazza a gyakrabban előforduló problémákat és kérdéseket.
Elsősorban szeretnénk leszögezni, hogy a korábbi moderátori szabályzat továbbra is érvényben van! Annak betartása kötelező, mind az új, mind a régi moderátorok számára is!
A korábban szájról-szájra terjedő, néhol tévesen értelmezett és hibásan alkalmazott moderálási módszerek, nem feltétlen egyeznek meg a szabályzatban foglaltakkal. Az ilyen jellegű moderálási stílus a moderátor jogának elvételével is járhat. (Ez főleg a régebbi moderátorokra vonatkozik.). Csak a moder oldali belépésnél olvasható hírek, moderátori és felhasználói szabályzat, valamint az adminisztrátorok, azaz Chat.hu Team által kiküldött e-mailek tekinthetőek hivatalos forrásnak.
Az új moderátoroknak érdemes a régebbiek tapasztalatait meghallgatni, tanácsaikat meggondolni, azonban a régi moderek sem jogosultak a szabályzat felülbírálásra és Nekik sincs joguk eltérni a moderátori szabályzattól és annak alapelveitől.
A moderátor feladata a szélsőséges megnyilvánulások, jogszabálysértések megakadályozása, a normális, emberi hangnemű társalgás lehetőségének fenntartása. Nem célunk, a felhasználók indokolatlan zaklatása és cenzúrázása.
Bővebben:
A pedofíliára, rasszizmusra és egyéb hatályos jogszabályok megsértésére utaló nevet, magatartást, infót és képet nem toleráljuk, ilyen esetben azonnal fel kell lépni a felhasználóval szemben.
A káromkodás és �kötőszavak� használata csak kellő körültekintéssel moderálandó vagy épp nem moderálandó. Eltérő szokások és stílusok lehetnek elfogadottak egy adott szobában és napszakban is. Egyes közösségekben ezek megengedhetőek bizonyos keretek között és van ahol nem elfogadható viselkedési norma. Erre figyeljünk oda. Amennyiben nem szélsőséges a véleménynyilvánítás és az általános közízlést nem sérti ezen szavak használatával a felhasználó, ne zaklassunk feleslegesen senkit és ne avatkozzunk be az esetleges beszélgetésbe. Ami a TV-ben egy közönséges esti műsorban elmegy mint �csúnyabeszéd�, azt a chat.hu is elbírja. Ez különösen az új és vagy épp tétlen (unatkozó) moderátoroknak szól, mert többnyire ilyenkor tapasztalható egyfajta �túlbuzgóság vagy szőrszálhasogatás�.
(Képzeljünk el egy jó minőségű utat, ami indokolatlanul tele van 30-as sebességkorlátozással, mivel értelmetlennek érezzük a lassítást egy adott vagy több szakaszon, senki nem fogja betartani a korlátozást. Ha következetes és érthető oka van a korlátozásnak, amit az emberek is érzékelnek, többen fogják betartani a szabály. Néha a kevesebb több!)
Természetesen ha egy szoba kifogásolja a felhasználó(k) stílusát, közösségrombolásért moderálható. Félreértést ne essék, nem szimpatizálunk az alpári beszédstílussal csak legyen már egy kis realitásérzékünk és ne legyünk álszentek!
A némítás bizonyos esetekben nagyon hatásos, mert nem �csendes� moderálás. Több felhasználóval érzékelteti, hogy igen, itt vannak moderátorok és dolgoznak is. Néhol visszatartó erő, néhol provokatív. Ezt a moderálási formát is ésszel használjuk. Többször tapasztalható, hogy az előszoba vagy nagyobb szobák minden második sora �némítási rendszerüzenet�. Ez teljesen értelmetlen, szinte már a moderátor lehetetleníti el a szobát. Ha több moderátor figyel egy szobát célravezetőbb a korlátozás és a felhasználói név kitiltása a szobából, csetről. Lehetőség szerint ne a némítást használjuk tiltott, azaz például �szexuális tartalmú�nicknévre, infóra, mert annak sincs túl sok értelme. Attól az a név vagy infó továbbra is olvasható a szobában. Lehet most páran nevetnek ezen, de erre is volt már példa.
A fokozatos moderálás azt jelenti, hogy először figyelmeztetést küldünk, majd várunk, és ha az illető továbbra is folytatja a szabályellenes viselkedést, akkor első körben csak rövidebb időtartalmú büntetést szabunk ki. Ha ezek után sem változtat az illető a viselkedésén, már jöhet a jóval hosszabb időtartam. Természetesen a pedofíl és más, jogszabályokba ütköző magatartás, név, infó és képek, vagy �javíthatatlan visszaeső felhasználó� esetei kivételt képeznek. Ekkor azonnal moderáljuk figyelmeztetés nélkül. De szögezzük le, hogy elfogadhatatlan egy �webcam� reklámért figyelmeztetés nélkül adott azonnali 24 órás tiltás. Az ilyen moderátorok hamar elveszthetik moderátori jogaikat.
A fokozatos moderálás elve az erotika szobákban tartózkodó kiskorúakra is vonatkozik, tehát itt is először figyelmeztetünk, azonnali, hosszabb időtartamú tiltást ill. zárt osztályra korlátozást pedig csak visszaesőknél alkalmazunk, akik nem tanulnak. A nick inaktiválás ebben az esetben csak a legvégső megoldás, mert egyébként sem a legsúlyosabb szabálysértések közé tartozik, nem vethető össze pl. a pedofiliával.
Azonnali (az első észrevett esetben kért) nick inaktiválást is csak a szabályzat első szakaszába tartozó esetekben kérjetek, máskülönben csak akkor, ha nagyon indokolt : "javíthatatlan visszaeső" felhasználóknál. Itt még külön kiemelném az I./c (személyiségi jogokról szóló) pontot, ahol szerepel az is, hogy "abban az esetben, ha a sértett vagy bármely felhasználó kifejezetten sérelmezi ezt". Ez azt jelenti, hogy ha a "sértett" jelen van, és beleegyezett az adatai közösbe való beírásába vagy nem sérelmezi azt, akkor nincs teendőnk. Ez egy igen ritka eset de nem biztos, hogy mindenkinek világos volt eddig mit kell tenni ilyenkor. Amennyiben a sértettnek nyoma sincs, minden személyes adat közzététele moderálást, illetve indokolt vagy indokoltnak tűnő esetben inaktiválást von maga után.
Az előszobában a regisztrálatlan felhasználóknak is jár legalább egy figyelmeztetés, azzal kivétellel, hogy erotikus név esetén megengedett az azonnali zárt osztályra korlátozás (hangsúlyozom, hogy regisztrálatlan nevekről van szó). Amennyiben nincs "csúcsidő", értsd: éppen nem kezd "zártosztályosodni" az előszoba, hanem viszonylagos nyugalom van, akkor azért nem baj, ha figyelmeztettek is, még eggyel kevesebb okot adva ezzel a benneteket ért támadásokra.
Az előszobába regisztrálatlanul belépő erotikus, másokat sértő vagy jogszabályba ütköző nevek levédését a moder@chat.hu -ra elküldve lehet kérni. Hoszabb lista esetén kérjük, hogy nevenként sorokba tördelve, txt-ben küldjétek el őket. Három karakteres, és különösen annál rövidebb szavakat, szótöredékeket, kérjük ne küldjetek.
A moder nick nem arra való hogy valaki a közösben vitassa meg a felhasználókkal, miért nincs igazuk. Ez csak feleslegesen irritálja a felhasználókat, és még inkább a moderátorok ellen uszítja őket. Ha méltatlankodnak, hadd méltatlankodjanak, amíg azt kultúrált módon teszik.
A biztonság érdekében mindenki válasszon �erős� jelszót! Az �erős� jelszó, minimum 6 karakter de ez tényleg a minimum, és tartalmaz: speciális karaktert (pl: * # & <>[]), nagybetűt, és számot is vegyesen. Ne adjon meg senki születési dátumot, egyszerű számsort etc.. Az e-mail címünkre ugyan ez vonatkozik. A regisztrációnál megadott e-mail címet is feltörhetik, és arra lekérhetnek egy új jelszót, ezért ott is erős jelszót alkalmazzunk! Továbbá ne moderáljunk nyilvános gépekről. Ez mindenkinek a saját érdeke, mert ha bebizonyosodik, hogy egy moderátor nevét a hanyagsága vagy �gyenge� jelszava miatt sikerült feltörni, nem biztos, hogy visszakapja a moderátori jogát.

Pár példa a moderálására:
szabálytalanság első alkalom második alkalom sorozatosan visszaeső
spam / link / reklám figyelmeztetés 5-60 perc 24 óra
szoba-ellehetetlenítés/td> figyelmeztetés 5-60 perc 24 óra
közösségrombolás, mások becsmérlése figyelmeztetés 5-60 perc 24 óra
pedofíliára ösztönző név /info /képek 24 óra 24 óra 24 óra
rasszizmus 5-60 perc 24 óra 24 óra
scriptelés figyelmeztetés 5-60 perc 24 óra
szexuális név használata zárton és erotikánkívül figyelmeztetés 5-60 perc 24 óra
MSN / WEBCAM (Ön) REKLÁMOZÁS figyelmeztetés 5-60 perc 24 óra

A szabályzatot folyamatosan bővítjük, kiegészítjük. Ha változás lép fel ITT értesítünk benneteket. Ettől függetlenül nem árt, ha néha elolvassátok!

További jó moderálást kívánunk és köszönjük az eddig munkát!

2010. október 13., szerda

Válságstáb hejj

Hejj hopp újra itt a szemtelen blog. Egy igen vicces, és hétköznapi dologról fogok írni nektek. Van egy szoba ami a dzset' amolyan rejtett kis mókahelye. Ez a "Válságstáb". Ide jár kis csapatunk társalogni, és ide járnak a moderátorok is, főképpen provokálni minket. Először egy van bent, aztán amikor felreppennek a kényes témák, jönnek mint a legyek a monitor fényére. Természetesen a szoba kiváló hely arra, hogy felsőbbrendűségüket fitogtassák szeretett kis félhülyéink', hiszen ez a szoba nincsen log-olva. Igen ám! Csak elfelejtik, hogy beépített embereink szépen naplóznak mindent.

Van egy kedvencünk, ő mod-300. Nagyvonalakban annyit róla, hogy egyszerű szegény mint a barlangrajz. Ahhoz, hogy egy screenshot-ot készítsen a Papinak, fél órás telefonálás szükségeltetett. (Jaaaaa igen, a modweb-ről kért képeket ez a szemtelen Papi.) Tehát a nem túl okos nőszemély, egész nap a szobában tesped, és azt várja, ki mikor vét az értelmetlen szabályzat ellen. Persze kettős ám a mérce! Ha linkelünk egy képet, figyelmeztetés nélkül vág ki a dzsetről', más linkelhet, anyázhat, flood-olhat, provokálhat. Azzal semmi gond nincsen. Papi küldött két képet tegnapról, nézzük is meg:



A két képen látszik, hogy a szoba egyik ügyeletes bohóca ontja a szart, ahogy illik. Az első képen "help/moder 01" azaz mod-300 nézi békésen az eseményeket. A második képen már ott egy "help/moder 02", aki mod-032. Őt kellett behívni ahhoz, hogy "Fireshield" ki legyen vágva a szobából. Érdekes mi?

Aztán a mai nap folyamán Papi írt is a bejelentésre. Így nézett ki a dolog:


Ez ám aztán az ütős válasz! Hogy meg lett oldva az ügy mi? ;D Nézzük csak mit ír a betanított majom. Minősíteni a moderátor munkáját, nem a felhasználó feladata. Nahát. Talán ha számon kérnék az illetékesek a moderátorok munkáját, nem kéne erről vitatkozni. De milyen hiteles is a bejelentések elbírálása úgy, hogy részrehajló barmok válaszolgatnak nekünk. Az, hogy egy adott moderátor bent van a szobában, nyílt titok. Másrészről köztudott, hogy a moderátorok úgymond felosztják egymás között a szobákat, és az is, hogy a "Válságstáb" szoba mod-300 virtuális királysága. Aztán a tiltott kliens is igen vicces. Már csak azért is, mert a kliens alkotójának honlapján arról van szó, hogy megtűrt. Aztán azért is röhejes, mert a moderátorok által használt kliens, főképpen ennek a kliensnek a lopása. Igaz-e Csabika?  Ja igen. Úgy tűnik, hogy a kitartó szájmunka beérett, és mod-111 kezeli az ügyfélkapu bejelentéseit.

Ki is rakom ide a legfrissebb kliensed te majom, aki akarja letöltheti. ;D

Azt javaslom mindenkinek, hogy felesleges időpocsékolás helyett, -bár szerintem ez is az- probléma esetén írjatok az admin@chat.hu címre. Sanszos, hogy a Chat_Admin olvassa el, aki ugyanúgy egy dilettáns félhülye, de talán több eredménye van, mint a holdvilágképű Csabikával levelezni.

Apropó mod-111. Van még itt egy érdekesség szintén tegnapról:


A keretlegények kicsit felbosszantották a klienslopás fenegyerekét, és upsz! csúnyaságot linkelt a szobába. Hogy is szól a dzset' szabályzata?

Második szakasz cé pont:

"c) reklám (valamilyen termék, szolgáltatás vagy internetes link reklámozása, ismétlődő beírása, bemásolása vagy automatikus távollét-üzenetbe való beállítása)"

Ejnye te Csaba! Moderátorokra nem vonatkoznak a szabályok? Ahogy elnézem, a linked nem igazán hasonlít az engedélyezett youtube linkekre. Mik vannak?!

Csabika, a tegnapi aranyköpéseddel zárnám a post-ot:

"01:32  [techmoder 111] libi, inkább a gépedet kellene elkobozni, meghalnál, ha ki kellene menned emberek közé :)"

Csaba megmondta! Csaba akinek északra néznek az ablakai, nehogy kárt tegyenek albínó testén a nap sugarai. Csaba, akinek több a dzseten' eltöltött ideje mint az életkora. Csaba, aki soha nem fog elkapni semmiféle nemi betegséget! (A 640x480-as barátnői ugye 32 bites színmélységen ;D ) Csaba a mi hősünk!

Ápdét:

Szemtelen Papi most küldött át nekem egy szupertitkos képet, a szupertitkos népszerű csevegőprogramon keresztül, ahol mod-300-zal (tudjátok, aki olyan egyszerű, hogy hozzá képest egy fehér tányér kvantumelmélet) társalog épp, egy szupertitkos módon szerzett modnéven:


Jó moderátor ez a háromszáz! Igaz-e? ;D Meg nem is kétszínű. ;D

2010. október 9., szombat

FELHÍVÁS!

Úgy gondolom, hogy mindenki hallott a hétfői katasztrófáról, minek következtében az ajkai timföldgyár vörösiszap-tárolója átszakadt, és embereket ölt meg, továbbá sok-sok ember életét tette tönkre. A növény- és állatvilágról nem is beszélve. Mivel elég sokan olvassátok a blogot, kiteszem ide azokat a lehetőségeket, amivel tudtok segíteni a rászorulókon. (Ha csak egyikőtök küld SMS-t, már megérte.)


A Magyar Vöröskereszt gyűjtést szervez a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére
Számlaszám: K&H Bank 10405004-00026547-00000000
közlemény: "ISZAP"
IBAN szám: HU37 1040 5004 0002 6547 0000 0000
SWIFT: OKHBHUHB
Segélyvonal: 1749 (minden hálózatból hívható)

A 1749-es telefonszámot bármelyik hálózatból elérhetitek, SMS-küldése esetén annyi a teendő, hogy nagy betűvel beírjátok az üzenet szövegeként, hogy: ISZAP

További információ a Magyar Vöröskereszt honlapján: http://www.voroskereszt.hu/

Van még egy nagyon fontos oldal, ahol naprakészen közlik mire van szükség a helyszínen (prioritás szerint), komment-ekben meg lehet beszélni a fuvarokat, és minden lényeges dolgot, továbbá pontos tájékoztatást adnak arról, hogy kinél kell jelentkezni, ha önkéntesként szeretnénk lemenni.



2010. szeptember 27., hétfő

Miből lesz a moderátor - kettes felvonás

Üdvözlök minden olvasót. Megint kimaradt pár nap az utolsó bejegyzés óta, de sajnos országok közti, és egyéb csillagközi utazásaim akadályoztak a blogolásban. Szkúzi!

Mikorra hozzáfértem a leveleimhez jött ez az új téma, és választanom kellett, hogy írok erről, vagy dobjam be a rajongói levelet. Miután a levélben szereplő moderátor már nem játszik (feladta), így írok erről! Szokásos ünnepi banner hejj hopp!


A mai bejegyzés ismét a moderátorokról fog szólni, pontosabban egyről. Az utóbbi napokban alanyunk igencsak elszemtelenedett (biztos kicombosodott az agancsos kakaótól), és elkezdte sorra töröltetni a neveinket. De ez nem elég, csordában jár provokálni minket a Válság szobába, majd mindenféle nevetséges indokkal moderál minket. Hívjuk szeretethiányos majmunkat az egyszerűség kedvéért Xanax Zoltánnak.

Nem is tudom honnan kezdjem a történetet. Talán nézzük meg mi is történt a válság szobában cirka egy hete. A teljes log-ot le lehet tölteni innen. Ki tűnik fel rögtön az első sorban? Júj, hát ez a Chat_Admin. Miért fontos ez? Mert az egész esemény alatt jelen volt a szobában.
Jöjjön egy kép, ami a lényeget tartalmazza:


Nos, itt arról van szó, hogy a két nagyszájú SAJÁT MAGA kéri a személyes dolgainak közzétételét. Figyeljük csak:

00:19 [moderator 924] feltennél engem is?

00:20 [techmoder 347] engem is tegyél fel :))

Ez azért fontos, mert az elmúlt napok beszélgetéseiből kiderült, hogy Xanax Zoltán Libit másfél millió jó magyar forintra ("16:57  [techmoder 347] Libi tett nektek keresztbe oké rá vár 1.5 m bünti"), Papit pedig kétszázezer forintra perelte be ("17:36  [techmoder 347] nos rendben megér neked 200 e FT rendben   és egyébb szankciókat").
Mégpedig a személyiségi jogainak állítólagos megsértése miatt. Az összegek nem tudom hogyan jöttek ki neki, biztosan az esti "Én pici pónimban" mondtak ekkora számokat, de én betudom annak, hogy Xanax Zoltán értelmi képességeit meghaladják a száznál nagyobb pozitív egész számok.
Ugye ez a személyiségi jogok megsértése mindig is slágertéma volt a dzseten. A szabályzat külön kitér rá, mégpedig így:

 "a) személyes adatok kiírása a közös ablakokban, valamint a felhasználói név infójában;
Személyes adatnak minősül a közös ablakokban a polgári név, lakcím vagy telefonszám kiírása. A felhasználói név infójában szereplő név nem, ugyanis az lehet fiktív név is, amely nem ellenőrizhető. Ez utóbbi beírása mindenkinek a saját felelőssége."

Igen ez tök jó dolog, csak feltételezés. Ahhoz, hogy (pláne iskolázott moderátoraink) ténylegesen megállapítsák a személyiségi jogok megsértését, a sértett félnek bizonyítania kéne azt hogy:
- ő szerepel a képen
- az ő adatait tették közzé

Magyarán teljesen szubjektív a jogsértés megítélése, és teljesen értelmetlen. De jó, hogy ha más nevével akarok szarakodni, akkor azt megtehetem úgy, ha leregisztrálom a célpontom nevét, és az ő adataival töltöm ki az adatlapot. Agyatok van-e? :D

Nézzük csak meg mit mond Dr. Paragrafu§ Mihály a Képmás és hangfelvétel oltalmáról, azon belül a hozzájárulásról:


Jól olvassátok, a beleegyezéshez elegendő az érintett ráutaló magatartása. De itt nem csak ráutaló magatartást láthattunk, hanem konkrét hozzájárulást. "00:20 [techmoder 347] engem is tegyél fel :))"

De ha ez nem lenne elég a közzétételhez, van még két csapda Xanax Zoltán számára:

1. Ha a közzétett dolgok hozzá köthetőek, akkor engedélyt adott a közzétételükre, így nem áll fenn jogsértés.
2. Sok beszélgetés naplójában tagadja, hogy ő lenne a képen, illetve hogy az ő adatairól lenne szó, így szintén nem beszélünk Xanax Zoltán személyiségi jogainak megsértéséről.

"00:28 [moderator 199] Nem tudod a lányt és a fiút megkülönböztetni szomorú …. Valéria nem tudom mióta fiú név"

"00:24 *** techmoder 347 nem tudja ki a Zolika"

Bízzuk rá mentálisan sérült barátunkra a döntést, hogy melyik számot választja, de jó hír lehet neki ez a tétel:

"Személyhez fűződő jogok érvényesítése
85. § (1) A személyhez fűződő jogokat - a (2) és a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel - csak személyesen lehet érvényesíteni. A korlátozottan cselekvőképes személy a személyhez fűződő jogai védelmében maga is felléphet". ;D


Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Személyiségi_jog
http://hu.wikipedia.org/wiki/Képmás_és_hangfelvétel_oltalma

Miután a jogi kérdéseket letisztáztuk, immáron Zoltán hozzájárulásával, tekintsünk be idegességgel teli életébe. Zolika már a negyedik számán moderátor a dzseten'. Most ő a mod-347. Előtte volt 656, 107, 199 is. Az utolsó előtti számán előjött Zoltán identitászavara is. Akkor Valériának hívatta magát, és nőneműként volt feltüntetve az adatlapján. Értesüléseink szerint a normális emberek értelmi szintjét jelző vonal alatt találjuk meg Zoltánt. Ezt megerősítik azok a történetek, amik zaklatásról, fenyegetőzésről, és lejárató blogokról szólnak. Az egyik ilyen szerzeménye  a "bosszuálló" blog volt. (Igen, így írta.) Pont véletlenül készítettem róla egy teljes mentést. A blog a bosszuallo.blog.hu címen volt elérhető, akit érdekel, vagy kételkedik, írjon a blog.hu-nak, és kérje el szépen a blog mentéseit. :D Sajnos már a google cache nem jeleníti meg, de szerencsére itt van a mi mindenre odafigyelő aljas szemét blogunk, és most jól megkapjátok! Aki nem tudja értelmezni Zoltán mondatait, az jó pénzért bérelhet tőlünk egyiptomi írásszakértőt. A bejegyzést eléggé meg fogja nyújtani ez a sok szar, de érdemes végigolvasni, hogy közelebbi képet kapjatok Zolikáról. Öveket becsatolni, indulás!

 


Egyéb
Belépés
Regisztráció
Idézés Rendőrségi meghallgatásra
2010.02.09. 18:47 Bosszúálló

Kihallgatás céljából levelet kaptam a rendőrségtől aminek 2010.02.09 eleget tettem . A kihallgatáson semmi érdemegesre méltó nem történt teljes mértékbe korrekt körülmények között történt meg a meghallgatás .
Szólj hozzá!
Budapest 2010.02.06 - 2010.02.07
2010.02.07. 21:39 Bosszúálló

 Voltam Pesten egy picit nagyon jó volt voltam moziba és még jó pár helyen nagyon jól éreztem magam  :)  Szerintem nagyon éremleges volt elmenni hisz egy nagyon szép napot töltöttem el

Szólj hozzá!
Budapest
2010.01.10. 10:56 Bosszúálló

Felutaztam  Budapestre egy picit szórakozni/kikapcsolódni/egy jót bulizni. Kimondottan eseménydúsnak mondható volt  az a nap persze jól éreztem magam. Kicsit csocsóztunk , ittunk , táncoltunk beszélgetünk tehát nagyon jól alakult ez az esete 

Szólj hozzá!
Bosszuallo vs Petra
2010.01.04. 20:00 Bosszúálló

Nos a mai nap találkoztam Petrával és a párjával. Elsőnek mikor megérkeztem Petra fogadott majd később csatlakozott a barátja a megbeszéléshez. Már az első perctől szánalmasan keménykedett nekem Sándor " Ha nem mondták volna hogy ne nyúljak hozzád akkor már rég megütöttelek volna " én meg kinevetem őt persze közöltem vele szeretem a kemény gyerekeket főleg aki hamar megfejeli az asztalt .... ezek után persze csendbe maradt :XD Miután ez lezajlót  elkezdtük tárgyalni a bizonyos webalap kapcsolatos  dolgokat... Előre persze nem jutottunk ezzel semmi gond nincsen bár csináltak egy hangfelvételt amivel jogilag nem érnek semmit szóval ez csak egy szánalmas dolog volt tőlük. Vissza térve a welaphoz megnéztem és elemeztem jogsértés nem történt semmi olyan nincs kint ami lehetne sérelmezni vagy egyéb. Amúgy meg a jogsértő lapokat automatikusan törli az ATW ez már eléggé régen megvan és nem törölték tehát ez is alá támasztja az oldal nem jogsértő

Velünk foglalkozo weblapal és blogal kapcsolatos közlemény:

Amennyibe nem teszik a weblap és annak tartalma az esetbe keresetek egy olyan weboldalt ami az ízléseteknek megfelelő

Szólj hozzá!
2010
2010.01.01. 00:00 Bosszúálló

Sikerbe pénzbe gazdag új évet kivánók mindenkinek
Szólj hozzá!
"Szép" karácsony nagy hazugság
2009.12.24. 16:19 Bosszúálló

Hát igen lassan  beköszön többek számára az az ünnep amit a szeretet ünnepének mondanak...Igazából nem értek velük egyet mert ha bele gondolunk a 365 napból kiválasztunk egy napot hogy kedvesek legyünk egymáshoz de a többi napokon megmutatjuk mennyire szánalmas gazemberek vagyunk... Nem is csak erről lenne szó hanem hogy minek olyanba hinni ami csak egyszerűen egy fikció hinni egy nem valós dologba szánalmas és visszataszító .
Szólj hozzá!
Gyászoló December
2009.12.15. 19:35 Bosszúálló

A mai nap gyásznapot hirdetek ki egy olyan babáért ami nem születhetett meg.  Remélem  hogy az angyalok között vagy és vigyáznak rád .. Én megtettem érted mindent hogy élhess utolsó percig küzdöttem érted de ez nem volt elég. Legszívesebben oda adtam volna az életem hogy te élhessél. Mindég a szívembe maradsz és nem felejtelek el soha :(

Nyugodj békébe :(
Szólj hozzá!
Kikapcsolódás
2009.12.12. 01:57 Bosszúálló

A mi nap jó nap volt lejött az egyik jó haverom Záhonyból és csináltunk közös programot. Elmentünk és biliárdoztunk majd ez után csocsóztunk egy jót  majd picit sétáltunk körbe szétnéztünk a városba és a Korzóba. Ez után kicsit kockultunk  a gép előtt. Ez egy egész napos kikapcsolódás volt és szerintem eléggé jól sikerült.
Szólj hozzá!
Találkozás II
2009.12.11. 01:35 Bosszúálló

A találkozás után 1 nappal kicsit beszélgetünk és megtudtam hogy jól érezte magát velem de sajnos utóbbi napokba egyre kevesebbet beszélgetünk. De nembaj vissza soha nem szabad nézni csak is előre :))
Szólj hozzá!
♥♥♥Találkozás ♥♥♥
2009.12.08. 00:40 Bosszúálló

A mai nap találkoztam Nórival. Nagyon aranyos kedves és őszinte lány és ráadásul nagyon csinos is. Vele töltöttem el egy szép estét. Nagyon jó volt vele és remélem ő is jól érezte magát.  Igaz nem volt tökéletes az este de bizakodok hogy bizonyíthatok neki...
Szólj hozzá!
Mikulás
2009.12.05. 00:52 Bosszúálló

Hát igen eljött a mikulás napja.... Igazából sokat nem írhatok róla mert nincs mit de az álláspontomat kifejtem ettől független...

Szerintem a mikulás egy sekélyesen dísztett ünnep ahol egy piros ruhába bujt öregember figurát ünneplünk... ez szánalmas és visszataszító


Szólj hozzá!
Technikai hiba
2009.11.29. 23:12 Bosszúálló

Sajnos nem olyan régen volt egy kis technikai probléma ami miatt nem tudtam írni blogot de szerencsére az indamail gyorsan és rugékonyan állt  a témához és megoldotta rövid időn belül a problémát


Köszönöm az indamail csapatának a gyors és rugékony segítségüket


Szólj hozzá!
Részvétnyilvánítás
2009.11.20. 18:13 Bosszúálló

Mély megrendüléssel vettük tudomásul, hogy Eszter tragikusan elhunyt autóbalesetbe.  Az itteni barátai és ismerősei nevébe szeretnénk őszinte részvétünket kifejezni Eszter családjának, élettársának és barátainak.


Szólj hozzá!
2009.Március 15 X files - A sün és ami mögötte van.....
2009.11.16. 20:54 Bosszúálló

Aki esetleg nem vágná hogy mi az a SÜN!. annak egy kis háttér infó.

A rendőrök félnek a süntől.

A sün ugyan is egy , közbiztonságra nagyon veszélyes állatka. Természetes élőhelyén nem okoz galibát, elvan szépen, tücsköt, bogarat, gilisztát eszik, még talán almát is, bár az csak lehet a mesébe. A lényeg, ugye bár divat  különféle ünnepeken, vagy csak hecc kedvéért  rendbontani, randalírozni stb.  és ez megzavarta az eddigi békés budapesti sünpopuláció életét, a sünikék  agresszíven védeni kezdték területüket. Mindenkinek és mindenek meg van a gyenge pontja, illetve ellenszere. Supermennek a Kryptonite, a parasztnak a rotálás . a rendőröknek meg a sün . Egy sün komoly sérüléseket tud okozni , főleg a tarajos fajta, ami ráadásul nem is sün hanem sül. A rendőrök nem véletlenül rettegnek a sün támadástól !!!

Szólj hozzá!
Rejtélyes nyeremény
2009.11.09. 17:07 Bosszúálló

2009. november 5. egy csomagot kaptam ami nem került átvételre mert se én se a családtagok közül nem volt ott aki át vehette volna. Megkaptam az értesítést hogy mennyek el a 2 számú postára és vegyem át a küldeményt. A Mai nap fel is vettem a küldeményt amit az Unilever Magyarország KFT küldőt nekem Budapestről egy hatalmas fehér borítékba. Amikor felvettem el se tudtam képzelni mit tartalmazhat a nagy fehér boríték de a tapintásából érezhető volt hogy valami kemény dolgot. Otthon kinyitottam a borítékot és  találtam benne egy 2010 -es Ráma naptárt ami egybe szakácskönyv is. Nagyon csodálkoztam hogy nyerhetem valamit amikor a családtagok közül  senki nem vett részt a játékba. Én gondolok valakire aki talán az  én nevembe részt vett és általa nyerhettem ezt a nyereményt /ajándékot . Ha jó  embere gondolok az esetbe hálás vagyok érte és köszönöm szépen neki.
Szólj hozzá!
Chat.hu
2009.11.03. 20:30 Bosszúálló

A main nap ünnep nap immáron 200. napot chetelem el büntetetlen ! Boldog 200. napfordulót!!!

Szólj hozzá!
Alaptalan vádak
2009.11.01. 05:22 Bosszúálló


Mindenszentek napján hajnalba egy sms -t és több hívást kaptam Petrustól  hogy menjek fel MSN -re. Én mint nem sejtve hajnal 1:05 perckor fel is mentem és írtam neki nem tudva mi fog törtnéi. Valaki csinált egy oldalt miszerint Petrus megcsalja Alient és fent vannak / lesznek olyan logok ami bizinyitek rá. Egyértelműen az oldal készítésével én voltam alaptalanul megvádolva hisz csak én lehetek az aki tönkre akarja tenni a kapcsolatukat azért hogy én megszerezhessem Petrust. Persze ezek csak alaptalan vádak mert vannak olyan érvek ami mellettem szól és ha kicsit is bele gondol az ember akkor logikátlan az egész vád. Hogy mik ezek az érvek? Első sorba nem csak tanáccsal szolgáltam Petrus részére hanem kisegítettem különböző féle képen ( pénzügyileg )  ezek mellet volt olyan mikor mellette álltam  a legnehezebb pillanatokba is és hazudtam meg persze magam ellen beszéltem hogy neki és a barátjának jó legyen. És most jogosan felmerül a kérdés hogy miért tettem azt amit tettem érte. Tudjátok van szerintem önzetlen szeretett és ezek a tettek pont azok voltak. És büszke vagyok rá hogy megtettem annak ellenére ami rosszat kaptam érte amit nem érdemeltem meg. Érdemes átgondolni logikusan hogy ezek az önzetlen tettek után miért érte volna meg bármi olyat csinálni ami ártana neked vagy a barátodnak. Tudod Petrus én senkinek nem ártanék főleg neked. Ha picit elgondolkozol ezeken akkor gondolj bele érdemes -e volt megszüntetni a kapcsolatot velem pont azzal aki segített önzetlenségből.
Szólj hozzá!
Elindult a blogom
2009.10.18. 15:09 Bosszúálló


Kedves Látogató!

Először is szeretném megköszönni, hogy ellátogattál weboldalamra. Hamarosan az oldal tartalmilag bővülni fog addig türelmeteket kérem. 

Jogi közlemény

A http://bosszuallo.blog.hu tulajdonosa Bosszúálló. Az oldalon található szolgáltatások ingyenesen hozzáférhetőek, azokért a tulajdonos semmilyen díjat nem számol fel. Az Üzemeltető fentiek figyelembevételével kijelenti, hogy a felhasználók felé semmilyen jogi, anyagi vagy egyéb kötelezettsége nincs, az oldal használata saját felelősségre történik és annak tartalmáért, nem felel.


 

Remélem figyelmesen végigolvastátok ezt a remekművet. Engem lenyűgözött a helyesírása, a mondatszerkezetei, és a sztorik. :D Amikor először olvastam Zoltán blog-ját, bevallom őszintén, nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik.
Zolika utolsó bejegyzése februárra datálódik, utána levette a blogot. Hogy miért? Mert a volt párja, Petra (gyapjaslepke) feljelentette Zolikát, pár lejárató szándékkal létrehozott blog-ja miatt. Vicces paradoxon mi? Zoltán a rend harcosa, a személyiségi jogok szószólója úgy, hogy eljárás folyik/folyt ellene. :D Végigolvasva mókás kis bejegyzéseit, egyből világossá válik, hogy Zoltán micsoda talentum. Az már csak hab a tortán, hogy egy ilyen barom moderátor lehet a dzseten', immáron a negyedik számán!!! A habon pedig a kakireszelék az, hogy a dzset admin-ja (tudjátok a tiszteletreméltó majom - mert hogy így hívja magát az iwiw-en), tudván Zolika viselt dolgairól, hagyja azt amit művel. Abszurdum.....

De ugorjunk tovább, és vegyük bele a történetbe "gyapjaslepkét" is, mert úgy értesültünk, hogy alaposan sikerült megkavarnia a szaros lábost. Petra ugye Zolika netbarátnője' volt, aztán dedóztak kicsit, és elkezdtek irkálni egymásról mindenféle szépet. Petra két blogot is csinált, az egyik a gyapjaslepi.blog.hu, a másik a zolika.weboldala.net címen volt elérhető. Azt érdemes tudni, hogy Libire már akkor dobálta a szart "gyapjas", hogy mennyire félre lett vezetve mod-199-cel kapcsolatban. Persze kis idő múlva jött a pofára esés, az alibi bocsánatkérések, majd mind a két blog le lett törölve. Sajnos a google cache ezeket sem jeleníti már meg, de valamikor mentettem azokat is, ha előkerülnek, már másolom is ide. ;D

Gyapjaslepkét összefoglalom pár szóban. Gerinctelen, kétszínű kis féreg. Azt hiszem ezzel tudom a legjobban jellemezni. Pont összeillenek Zolikával. Pár hete egyik szupertitkos munkatársunk ráírt erre a takonyra, hogy Zolikáról kellene pár információ. Mire igénytelen entitásunk szaladt egyből Zolikához árulkodni. Szánalmas? Dehogy. :D Kis adalék még, hogy "gyapjaslepke" fejét használják a neves fűtéstechnikával foglalkozó cégek sablonként, az új fejlesztésű hőtároló tartályaikhoz. Ezt bizonyítandó, jöhet is az első kép:

http://img3.iwiw.hu/0302//user/00/80/31/88/9/user_8031889_1235919214898_box

Térjünk vissza Zolikára. Az a hír járja, hogy még mindig nem sikerült középiskolai tanulmányait abszolválnia, de ösztönzőleg apuci mindig fizet egy nyaralást, ha a kisegítőben szintet lép. Elcsíptem egy beszélgetést, ahol erről van szó:

00:15 [Dollyn!] zolika sikerült már a középből ballagni?
00:16 [Dollyn!] vagy szüleid nem ajánlottak nyaralást most ha elvégzed a másodikat?

Szerintem idén ha sikerül Zolikát ránevelni a szobatisztaságra, fellőhetnék a Holdra. Csak oda útra.

Jöjjön Zoltán pár tegnapi moderálása, miután Papival privátban beszélték meg, hogy idézem:
"16:39 [Papi a rendes] ugye nem baj hogy kitettelek
16:39 [Papi a rendes] ha már kérted
16:40 [techmoder 347] sensation?
16:40 [techmoder 347] D
16:40 [techmoder 347] oo jeee hát figyelj szexy fotó tényleg :)"

Zolika még írt pár hülyeséget, és hopp! Papi a rendes nick-et leadta törlésre, de nem moderálta, így Papi tudott csevegni egészen eddig:


Jól látszik, hogy Xanax Zoltán azért dobta ki Papit, hogy ne tudja használni a nevét. De Zolika gigára vette a faszt, mert azonnal visszaszereztük a nevét. Ezután jött a következő moderálás:


Majd a végén Zolikát leverte a víz:


A képeken sehol nem látni szabálysértést. Általában ez a hibrid kakafej, személyiségi jogokra hivatkozva dobál ki mindenkit, és ugyanerre hivatkozva töröltetni a neveinket. Elég beírni a privátba vagy közösbe, hogy Nyíregyháza, vagy Zoltán. :D

Összefoglalásként azt kell mondjam, hogy a dzsetet' és azon belül az admin-t minősíti az, hogy egy ilyen pszichiátriai kezelés alatt álló, labilis véglényt benntart moderátornak, sőt! immáron techmoder-nek. :D Ez külön vicces, hiszen a saját nevét sem tudja leírni helyesen.

Beteszem ide a második képet is, ha már Zolika ilyen szépen kérte a közzétételét:


A végén pedig bocsánatot kell kérjek az olvasóktól, hogy ezzel a genetikai melléktermékkel kellett elrontanom a blogot, de saját maga kérte.

N.Zoltán neked meg annyit, hogy ha leveszed a képeket iwiw-ről, felteszem a mentésekből. Ha töröltetni akarod a blogot, akkor ugyanúgy visszarakom az archiválásból. Na erről ennyit hülye gyerek. A végére pedig jöjjön a szokásos szmájlid':

:XD

2010. szeptember 13., hétfő

A bosszúállás

Hejj hopp mindenkinek! Tegnap este dolgom volt, de a Libinek megígértem ezt a bejegyzést, így most ez egy kora reggeli post lesz. Ugye volt már szó a főoldalról, meg a tolvajokról is. Most ismét egy kényes téma fog következni, ez pedig a megalomániában szenvedő moderátorok.
Azzal azért mindenki tisztában van, hogy a moderátorok feladata tulajdonképpen az lenne, hogy megtartsák a dzset' színvonalát egy bizonyos szinten azzal, hogy szűrik a felhasználókat. Senki nem vitatja, szükség van erre. Arra azonban már kevésbé, hogy a moderátor vélt sérelmeit torolja meg a user-eken. Sajnos amellett, hogy olykor értelmetlen szőrszálhasogatás jellemzi tevékenységüket, sajátos célokra használják a dzsetet'.

Szőrszálhasogatás? Igen, az! Képzeljetek el egy társaságot, ahol beszélgettek minden féléről, és egy bazmeg' sem csúszhat ki. Én azt hittem dzseten' vagyunk, és nem zárdában.

Sajátos célok? Nagyon sok moderátor hiszi azt, hogy a számával felruházva bármit megtehet. Csoportosan járnak kisebb létszámú szobákba, üldözni a képzelt ellenségeiket, majd tiltani őket az első rossz lépésnél. (Egy kért link, egy csúnya szó.) Ugye a szőrszálhasogatás... Van egy szűkebb réteg, akik a baszakodás mellett előszeretettel tiltanak mindenféle kamu indokkal, és emellett rendszeresen inaktiváltatják a neveket.

Mai alanyunk bemutatása előtt, nézzünk meg egy régi üzenetet a modweb-ről:


Itt arról szól a fáma, hogy ne moderáljanak más számával, de úgy gondolom teljesen idevág. Nézzük meg a mai sztárunk moderálását is:


4320 perce ki lettél tiltva a dzsetről'! A tiltás oka: Moderátor indokolatlan zaklatása, zavarása, feltartása a munkában! [mod-???]

Tehát ez a kakafej 4320 percre, azaz 3 napra tiltotta ki Libi a jólelkű felhasználót. Ráadásul az ultimate indokkal. Eleve egy szellemi fogyatékos az, aki ezeket a moderálási sablonokat írta. "Moderátor indokolatlan zaklatása". Indokolt esetben lehet zaklatni? :D Arról nem is beszélve, hogy a moderátorok ezzel is szépen visszaélnek. Bemész érdeklődni mondjuk a nevetséges tiltásod felől, rád dobja ezt az ablakot, és már repülsz is. Az admin-nak azt hazudnak, amit akarnak.
Nagyon bátor legény ez a "mod-???". Nem tudom ebben mi volt a pláne, továbbá azt sem, hogy miért gondolja ez a pár mentális roncstelep, hogy nem fog kitudódni. :D
Ti a screenshot-on láttok valami szabályszegést? "Indokolatlan zaklatást?" :D Én nem.

Tegnap informálódtunk egy kicsit, ki lehet ez a titokzatos "mod-???". Nagy meglepetést nem okozott, ő a mod-900. Szegény gyerek kicsit üldözési mániás, és mindenkiben a róluk szóló blog értelmi szerzőjét látja. A tiltáskor Libi volt a képzelt ellenség.

Kedves admin! Korrekt ez így? Személyes bosszúállás? Ugye te sem gondolod, hogy ez rendjén van?

2010. szeptember 9., csütörtök

Tolvajok ezek bizony

Az előző bejegyzésem végén ugyan azt ígértem, hogy ez a post arról fog szólni, amit akkor ígértem (már a tököm tudja mit ígértem), de közbejött egy nagyon érdekes téma. Ugorjunk is bele újra a szarkupacba, ma nem lesz ünnepi banner, Helyette jöjjön egy kémfotó arról, hogy hova is való ez a sok pitiáner tolvaj:


Igen, jól olvastátok, ezek közönséges tolvajok. Latin nevén: vulgarisz tolvajikusz maximusz. A történet a következő. Ugye vannak szolgáltatások a dzseten', amikért fizetni kell. Abba most nem megyek bele, hogy már eleve pofátlan lehúzás az, hogy fizetni kell azért, hogy megszakítások nélkül gépelhessek. Írsz két sort, és KABOOM! flood. A flood-olók kiszűrésére létezik egy halom módszer, amit más dzset' oldalak alkalmaznak, és ami a legdurvább: a módszerek működnek! Nahát! Még durvább az, hogy INGYEN! Ez valami őrület! Ugye már sokszor hivatkoztam a legelső cikkünkre, ahol szó volt arról, hogyan tévesztik meg a felhasználókat azért, hogy minél nagyobb nyereségre tegyenek szert. Eldugják az olcsóbb, de sokkal jobb szolgáltatások hozzáférhetőségeit.
A mostani történet a blogunk egyik szemtelen tagjával esett meg. Unta ő is a sok felugró ablakot, unta a korlátokat, és vett egyet ebből a csomagból:

http://chat.hu/premium.php?act=order&packid=5

Méghozzá 180 napra. A szolgáltatás ára 1000 jó magyar forintocska. Maradjunk annyiban, hogy ez sok. Beszélgetni járunk fel erre a szarra, nem emelt díjas számokra szórni a pénzt. Hiába irkálják oda, hogy ez naponta mennyi pénz (szemléltetve hogy a napi 11 forint az nem is olyan drága), meg hiába jönnek a moderátorok a demagóg szövegeikkel, hogy ez két doboz cigaretta ára. Bekaphatjátok kakafejek! Neked anyukád veszi meg amikor lenyúlod a telefonját, vagy megkapod ingyen az admin-tól, mások meg dolgoznak érte. Azért nem mindegy!
Na most papi boldogan pötyögött, miután rövidebb lett két doboz cigi árával. Aztán ahogy lenni szokott, konfliktusa támadt az egyik moderátorral, akikről tudjuk, hogy meglehetősen labilis véglények (tisztelet a kivételnek), és megkapta a tiltását. Ez rendjén is van, 1 napot ki lehet bírni. Igen ám! De amikor papi szerette volna használni a két doboz cigi árát érő felhasználónevét, jött a bűvös ablak:


Igen, ez a név törölve lett. 888-as moderátor tiltása után. A névtörlés úgy működik, hogy a betanított majmok küldenek egy kérést a törlése a fő betanított majmok felé, bármiféle mondvacsinált indokkal, és utána törli az, akinek van rá jogosultsága. Az hatalmas tévedés, hogy bármelyik is utánanéz az indokok valódiságának. Magyarán szólva, van egy moderátor, épp nem köti le az esti Pokemon, és saját örömére inaktiváltat. Mert neki ettől lesz szebb az élete. Ez így megy. Az admin meg szó nélkül törli, pontosabban MEGLOPJA a felhasználót.
A "baznyegh >.<" nick-en 160 nap volt még a szolgáltatásból.
Nézzük meg azt a szituációt, amikor a rendőr megállít ellenőrzésre, és mondjuk nincs izzókészleted. Fogja, és elveszi az autódat. Ez a szőrszálhasogató, teljesen életszerűtlen szituáció egyébként igen jól jellemzi a dzsetes' állapotokat. Teljesen nonszensz okokkal tiltanak, csak azért, hogy alád tegyenek. Utána meg törlik a neved, és ezzel együtt kidobtál egy halom pénzt az ablakon.
A történet színesedett azzal, hogy papi bement a fentebb említett tolvajsegédhez, hogy mégis hogy van ez. A dzset' a szokásos formáját hozta. Feljött az admin, majd kis idő elteltével kapott is új számot a gyöngyvirágunk. Mostantól mod-104 az azonosítója. Büszkék is vagyunk rád! Csak így tovább!

Papi a történetet megírta a saját aspektusából, saját stílusában itt.

Ha Veletek is történt hasonló, írjátok meg bátran Nekünk! (Ha visszaélések miatt vették el, tehát jogosan, akkor az nem érdekel Minket!)